
Hetedik alkalommal kerül megrendezésre június 26-27-én, az immár hagyományossá vált falunapok, amely egy régi hagyomány köré épül. Az 1800-as évek elején több éven keresztül elverte a jég a falu határát. Egy asszony álmot látott, amelyben az állt, hogy minden esztendőben meg kell kerülni a határt, hogy a falu ne maradjon termény és betevő falat nélkül. Az egyházközség keblitanácsa határozatot hozott, hogy minden esztendő júniusának utolsó szombatját ünnep gyanánt szenteli. Azóta is megünneplik, most már a falunapok keretén belül, amely mostanra kétnapos rendezvénysorozattá vált.
Minden székelyderzsit, elszármazottat szeretettel várunk haza és természetesen szívesen látjuk mindazokat akik részesei akarnak lenni eme hagyománynak.

12 óra: Megnyitó - a polgármester köszöntő beszéde (központ)
- meghívottak beszédei
- határkerülés
15 óra: Istentisztelet (Unitárius templom)
Az első világháborús emlékmű megkoszoruzása
16:15: Turisztikai iroda avatása (Művelődési ház)
17 óra: A székelyderzsi unitárius egyház Gyermeknéptánccsoportjának a fellépése
A székelyderzsi unitárius egyház Asszonykórusának az előadása (Művelődési Ház)
A Székelyderzsi János Zsigmond általános iskola I-IV osztályának műsora (Művelődési Ház)
21 óra: Utcabál (A régi iskola udvarán)

11:30: Pál péter falképrestaurátor előadása (Unitárius templom) 14:30: Vetélkedők, sportjátékok (Régi iskola udvara) 16:30: Fotball mérkőzések (János Zsigmond Általános iskola)

Falunapok 2009
A derzsi népiskola első évtizedei
Rekviem egy néhai székelyderzsi tanítóért
Pedagógusi helytállás - emberként, magyarként